Spanyolország legjobbjai csúcsformában kezdték a kontinensviadalt, ugyanis David Villa mesterhármasával, és s csereként beállt Cesc Fabregas csukafejesével hatalmas pofont adtak az oroszoknak.
Igaz, Aragones szövetségi kapitány a látottak alapján nagyon elégedett lehet „fiaival”, azonban a szakember állítja, hogy a két csapat között nem volt ekkora a különbség.
„Kívülről úgy tűnhet, hogy könnyen nyertünk, azonban ez korántsem igaz – nyilatkozta Aragones a mérkőzés után. – Fizikailag nagyszerű állapotban volt ellenfelünk, és az első félidőben nagy nyomás alatt tartott minket, úgy gondolom, kicsit szerencsések vagyunk.”
„Pont a szünet előtt szereztük a második gólunkat, éppen akkor, amikor ők játszottak fölényben, és ez megtörhette őket. Ennek ellenére a fordulás után nagyon jól irányítottuk a játékot. Elégedett vagyok az egész csapattal.”
A mérkőzés hőse, David Villa elsősorban nem a góljaira koncentrál, hanem arra, hogy még két mérkőzésük hátra van a D jelzésű kvartettben.
„Nagyszerű érzés három gólt szerezni, és ilyen jó rajtot venni a csapattal. – nyilatkozta a Valencia csatára. – Ez egy fontos győzelem volt, de nem szabad elfelejtenünk, hogy még a görögökkel és a svédekkel is játszunk a csoportkörben.
Guus Hiddink, az oroszok edzője érthetően elégedetlen volt a találkozó után, hiszen nem ilyen meccsre számított.
„Ha valaki látta a második és negyedik találatot, amit kaptunk, az tudhatja, hogy ehhez hasonló gólokat már az ifiben sem illik kapni – nyilatkozta a holland szakember. – Ez egy jó lecke volt nekünk, ahol a hibáinkért kellően megbüntettek minket.”
