Varga Zoltán: A világ felnézhet hazánkra

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 6. 16:58
Immáron kilencedik alkalommal ünnepelték meg hazánkban a Magyar Sport Napját, amelyet a kontinens első szabadtéri sportviadalának állít emléket. Mint minden évben ezúttal is a magyar sportélet múltjának és jelenének több kiemelkedő egyéniségét díjazták. A pekingi olimpián bronzérmet szerző párbajtőröző, Mincza-Nébald Ildikó a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg, míg két válogatott kézilabdázónk, Bódi Bernadett és Kovacsicz Mónika Ezüst Érdemkeresztjét vehette - volna - át. Utóbbi kettő ugyanis nem tudott megjelenni az eseményen. Rajtuk kívül még több neves sportolót és a sportban dolgozó embert tüntettek ki. Varga Zoltán önkormányzati miniszter szerint a világ felnézhet Magyarországra érdemei miatt.


134 évvel ezelőtt, 1875-ben ugyanezen a napon, május 6-án rendezte meg Európa első szabadtéri sportviadalát a Magyar Athletikai Club (MAC). A patinás klub 1947-es megszüntetéséig a legsikeresebb honi egyesület volt a maga 24 olimpiai aranyával és számos világ- és Európa-bajnoki érmével.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter szerint ez az esemény elhelyezte Magyarországot a térképen.

„Felnézhet a világ Magyarországra, hiszen hatalmas érdem, hogy mi rendezhettük az első ilyen viadalt annak idején. A sportban nincsenek csodák, minden eredmény és teljesítmény mögött óriási munka áll. Ha csak ezt vesszük figyelembe, hazánkat többmilliárd lakosú országnak gondolhatják. Sportsikereinket látva ugyanis senki se gondolná, hogy tízmillióan vagyunk."

A szerda délután az Önkormányzati Minisztériumban tartott díjátadón több tucat korábbi és jelenlegi sportnagyságunkat, vagy a sportban dolgozó honfitársunkat díjazta a miniszter Török Ottó szakállamtitkár.

A legnevesebb kitüntetett a pekingi olimpián bronzérmet szerző Mincza-Nébald Ildikó volt, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát vehette át míg a kézilabda-válogatott két tagja, Bódi Bernadett és Kovacsicz Mónika az Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozatával büszkélkedhet ezentúl.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu