Új lehetőségek a magyar sport előtt

Szerző: MTILétrehozva: 2013. november 5. 18:28
Új, minden eddiginél jobb és nagyobb lehetőségek nyíltak meg a magyar sport és utánpótlás előtt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint.


 

A sportvezető az utanpotlassport.hu harmadik, a TF aulájában a Decathlon és a MOB támogatásával megtartott keddi konferenciáján kijelentette, hogy a Héraklész- és Sport XXI-programok, melyekben mintegy 1600 sportoló vett részt, sikeresek voltak. Ugyanakkor szerinte azok átalakítása szükségszerű, mivel az öt látványsportágba - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong - a társaságiadó-kedvezményből (TAO) befolyó milliárdok, illetve a 16 kiemelt sportág 2020-ig tartó több milliárd forintos állami támogatása révén „soha ennyi pénz nem volt a magyar sportban".

Borkai úgy vélte, a Héraklész-program forrásait elsősorban olyan sportágak tehetségeihez kell átcsoportosítani, amelyek nem kaptak helyet a 16 kiemelt és az öt TAO által támogatott sportág között, hogy elkerüljék a „dupla finanszírozást".

A 16 kiemelt sportág 2020-ig tartó támogatásával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy kilenc sportági szövetséggel már aláírták az egyezséget, a maradék héttel pedig vélhetően az elkövetkezendő egy-két hétben sor kerül erre.

„Nagy felelősség ekkora pénz helyes és szakszerű felhasználása" - jelentette ki Borkai azzal kapcsolatban, hogy a kiemelt sportágak 2020-ig összesen 135 milliárd forintot kapnak, az első ütemben, 2014 június végéig pedig összesen 12,5 milliárdhoz jutnak a kormánytól sportágfejlesztési koncepciójuk megvalósításához. Hozzátette, ettől elsősorban az infrastruktúrafejlesztést, a minél szélesebb bázis megteremtését, majd ezek által később az eredményességet várják, de hangsúlyozta, utóbbira csak évek múltán lesz hatása.

A konferencián Róth Kálmán kézilabda mesteredző többek között annak fontosságáról beszélt, hogy a gyerekek össze tudják hangolni a tanulást és a sportot, ezért szerinte sorsdöntő jelentősége van a klub és az iskola, illetve az edzők és a testnevelők kapcsolatának.

Gyulai Márton, az atlétikai szövetség főtitkára a sportág iskolai jelenlétének fontosságát hangsúlyozta, kiemelve a 6-12 éveseket érintő kölyökatlétika-program szerepét. A téma kapcsán elsősorban mint alapsportágról beszélt az atlétikáról, amely révén a fiatalok magas szintű általános előképzettségre tesznek szert, annak előnyeit pedig bármely más sportág is élvezheti.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu