Sidi Péter legjobb eredménnyel vb-döntős

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 31. 13:42
A szám idei Európa-bajnoki ezüstérmese a második csoportban, 10 óra után állt lőállásba, s ekkor már jól látszott, hogy a fináléhoz 597 kör körüli teljesítményre lesz szükség az óriási, 130 fős mezőnyben a sportlövő-világbajnokságon.


A magyar csapat tájékoztatása szerint Sidi rögtön első lövésére kilencest lőtt, ám ezt követően egyszerűen nem tudott hibázni, sorra érte el a tízeseket, s mivel egészen az utolsó, 60. kísérletéig kitartott a koncentrációja, 599 körrel zárt.

Hozzá hasonlóan az olasz Niccolo Campriani is 599-et ért el, ám a magyarnak több belső tízese volt, így ő jutott be elsőként a nyolcas döntőbe. A légpuskások között hat olimpiai kvótát osztanak ki a vb-n, így Sidinek nagyon jó esélye van a kvalifikáció megszerzésére, ugyanis a hetedik helyen bekerült finn Henri Hakkinen három körre van tőle, ami ebben a számban komoly előnynek számít.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu