Politizált, ősszel döntenek róla

Szerző: MTILétrehozva: 2012. szeptember 7. 18:26
Október 5-én dönt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a londoni olimpia férfi labdarúgótornájának bronzmérkőzésén botrányt okozott dél-koreai futballista ügyében.

 

Jun Vupark a Japán ellen 2-0-ra megnyert augusztus 10-i találkozó után "Dokdo a mienk!" feliratú transzparenst mutatott fel. Az Olimpiai Charta szigorúan tiltja a politikai manifesztumokat a játékokon, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arra kérte a dél-koreaiakat, hogy Park ne legyen jelen a döntő utáni éremosztáskor. Ezek után indított vizsgálatot a FIFA a játékos ellen, aki még mindig nem kapta meg a bronzot.

Az ügy előzménye az volt, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök augusztus 10-én látogatást tett a Koreai Köztársaság által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, és behívatta a Koreai Köztársaság tokiói diplomáciai képviselőjét.

Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő meglátogatta a Koreai Köztársaságban Dokdo, Japánban Takesima néven ismert szigeteket. A lépésre napokkal az előtt került sor, hogy a Koreai Köztársaság megünnepelte a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját, és mindössze néhány órával az előtt, hogy a két ország válogatottja lejátszotta volna a bronzmeccset az olimpián.

Hozzászólások
Pisti Steve 2012. szeptember 7. 19:30 (2)
Megszállott
  7726
Hajrá Valencia!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. szeptember 7. 18:07 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64345
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
13:19  Német edző Eto'óéknál12:38  RG: Nem lesz Djokovics-Nadal döntő!12:02  Valdés elbúcsúzott a Barcától11:35  Mégis bentmarad a Hoffenheim?11:17  Új elnök a Veszprémnél10:49  Lamela, mint Messi-helyettes10:04  Chelsea-City: fordítás 0-3-ról!09:43  Elküldik a háromszoros olimpiai bajnokot09:15  A Detroitra rá sem lehet ismerni!22:28  Saját edzője becsmérli Hollandiát22:07  Marad az amerikai sikerkapitány21:27  Öt olimpiai bajnok a magyar vb-keretben20:56  Eladta csatárát a Bayern München20:26  A Citynek nem kell se Neymar, se Falcao20:03  Nibali volt az úr a hegyekben19:53  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntők19:18  A bekk végleg a Milané18:47  Vasszigor a rasszizmus ellen18:10  Kammererék nyerték a négyest17:38  Reus: Ne írják le a Dortmundot!17:00  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!16:35  A Mercedest kell megverni Monacóban16:31  Babos már a RG selejtezőjében kiesett16:27  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna15:57  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltak15:35  A szlovákok fele ellenzi az olimpiát15:32  Egy évvel hosszabbított Rio Ferdinand15:28  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjéről14:56  Vádemelés a magyar bundabotránybanCsü  Újabb BL-döntő Németországban!Csü  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarjaCsü  Tour-győztesből hirtelen csapatvezetőCsü  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgóCsü  Újabb jelölt a NOB elnöki posztjáraCsü  Rosberg kezdett a legjobban MonacóbanCsü  Az expedíció hazatér, Erőssék nélkülCsü  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"Csü  Juhászéktól vett támadót a FiorentinaCsü  Bombagóllal kupagyőztes a SahtarCsü  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Crosbyék a döntő kapujába léptekCsü  LeBron James megverte a dudaszótCsü  Nevetséges Barca-ajánlat NeymarértSze  Coulibaly szállította az aranyat!Sze  Adriano 2017-ig a BarcáéSze  Repülhetnek Brüsszelből CzinkékSze  Hátrányban a magyar bajnokSze  Még nem dőlt el a bronzpárbajSze  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze  Visconti újabb szakaszgyőzelme a GirónSze  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Határozott nem a legendánakSze  Indul a Nagy SportágválasztóSze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Del Potro is kihagyja a GarrostSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltották
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Hatton-Sencsenko, az utolsó menet
  • A norvég himnusz
  • Az andorrai himnusz
  • Megrázó tragédia
  • Usain Bolt címvédése 200-on
További videók