Egy héttel ezelőtt az időjárás még nem volt kegyes az úszás szerelmeseihez, augusztus másodikán viszont minden adott volt a Balaton-átúszáshoz: a levegő hőmérséklete 30 fok fölé kúszott, a víz pedig 24-25 fokig melegedett erre a napra. Nem véletlen, hogy már reggel hét órakor több százan várták a zöld jelzést a révfülöpi futballpályán kialakított nevezési bázison.
A csónakokból és vitorlásokból álló úszófolyosó aztán fél nyolcra összeállt, és ezután már folyamatos volt a rajtoltatás. Az indulók száma egyre csak nőtt, az ötezres határt tizenegy órakor sikerült átlépni. És még nem volt vége: ezután is érkeztek fiatalok és idősek, hölgyek és urak, magyarok és külföldiek.
A nemzetközi mezőny tagjaiban egy dolog közös volt: hetekig, hónapokig készültek erre a napra. Ahogy megszokhattuk, ezúttal is sok volt az újonc, aki először teljesítette az 5200 méteres távot, a visszatérő sportemberek pedig azzal a céllal csobbantak vízbe, hogy megjavítsák saját korábbi rekordjukat.
A legfrissebbek már fél kilenc után nem sokkal beértek a balatonboglári Platán-strandra. Elsőként Molnár Gergely ért partot, aki 66 perc alatt úszta át a magyar tengert. A leggyorsabb hölgy Hebbache Szabrina volt.
A szervezők mindenkit ajándékokkal és frissítőkkel vártak a déli parton. Az élsportolók egyébként az idén is vállalták a kihívást: a TEVA Vasas Plaket bajnok férfi vízilabdacsapatának néhány tagja, valamint profi ökölvívó világbajnokunk, Erdei Zsolt is ott tempózott a vízben.
A nevezési határidő zárása után a szervezők bejelentették: 2008-ban 8312-en vettek részt a Coca-Cola Balaton-átúszáson. Ahogy mondani szokás: a szám önmagáért beszél…