Már az előfutamban 9,88, de nem Bolttól

Létrehozva: 2012. augusztus 4. 13:59
Elődöntőbe „sétált" a címvédő Usain Bolt a 100 méteres síkfutás előfutamából szombaton délután. Továbbjutott a szám kétszeres világbajnoka, az 2004-es athéni győztes, a tavalyi budapesti első és a vb-címvédő egyaránt.


A londoni játékok egyik legnagyobb sztárja lazán, a közönségnek integetve melegített, majd megerőltetés nélkül „gyalogolta le" a távot, a negyedik futamot megnyerve 10,09-cel menetelt a vasárnap esti következő fordulóba.

Jól mozgott a világbajnokságot 2005-ben és 2007-ben megnyerő, minden idők második legjobb eredményével rendelkező (9,69) Tyson Gay, aki az első futamot húzta be. A nyolc éve ötkarikás játékokat nyert Justin Gatlin doppingolás miatt eltiltása után régi fényében tündököl, 9,97-tel repül tovább a második fordulóba.

A legjobb idővel az amerikai Ryan Bailey ért célba, aki talán az utolsó pár lépésén lazított, így is beállította egyéni csúcsát, 9,88-cal a legjobb idővel lett elődöntős. Ott van a következő körben a tavaly Budapesten a Gyulai István Memorialon szárnyalva nyerő Asafa Powell (10,04), ahogy Usain Bolt legnagyobb riválisának tartott, a tavalyi világbajnokságot megnyerő Yohan Blake is. A jamaicai címvédő edzőpartnere 10,00-val zárta a délutánt. Végül a britek kedvence, a szintén doppingvétsége után visszatérő Dwain Chambers nagy idővel, 10,02-vel mutatta meg magát.

Az elődöntő három futamát vasárnap 20:45-től rendezik, míg a várva várt fináléra 22:50-kor rajtol.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu