A harmincnyolc induló közül elsőként a kétszeres olimpiai bajnok osztrák Hermann Maier vágott neki a pályának, s végül 2:08,19-es idővel ért célba. A második induló, a kanadai John Kucera azonban alaposan, több mint egy másodperccel tudott nála jobbat.
Az ötödik induló, Christoph Gruber nagyot esett – szerencsére komolyabb baja nem esett -, s emiatt percekig állt a verseny. Mire újra indult, a pálya egyes szakaszaira köd szállt, ami igencsak javította az élen álló kanadai esélyeit. A svájci Carlo Janka azonban így is csak 17 századdal maradt el tőle. Kucera honfitársának, Jan Hudecnek már nem volt ilyen szerencséje: ő is bukott.
Az újabb szünetben a pálya állapota is jelentősen romlott, így aztán jónéhány esélyes elszállt. Végül a szuperóriás-műlesiklásban aranyérmet szerző svájci Cuche törte meg a rossz sorozatot, s mindössze négy századdal maradt el Kucera idejétől. Bode Miller meneténél viszont már nagyon nagy lett a köd, úgyhogy utána megállították a versenyt.
A címvédő norvég Svindal így igencsak hátrányos helyzetből rajtolhatott, s nem is ment jól: 1,7 másodperces hátránnyal ért csak célba. A többiek közül is csak a mezőny végéről induló osztrák Walchoffernek sikerült bekerülnie a legjobb tízbe, így meglepetésre - és az időjárási körülményeknek is köszönhetően - kanadai aranyérem született.
| 1. John Kucera (kanadai) | 2:07,01 |
| 2. Didier Cuche (svájci) | +0,04 |
| 3. Carlo Janka (svájci) | +0,17 |
