2012-ben megváltozott a Divízió I-es rendszer, ami azt jelentette, hogy nem két azonos erősségű csoportot állított össze a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF), mint eddig, hanem szelektált. Az A jelűbe kerültek az erősebbek, ide pedig beletartoztunk mi is, Japán, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Nagy-Britannia mellett.
A torna bebizonyította, hogy ez a hatos is 4+2-re osztható, ugyanis a szlovén és az osztrák csapat kiemelkedett a mezőnyből, és fel is jutottak az elitbe. A harmadik hely a magyar válogatott számára hízelgő, mert a kiesést hamar elkerültük, de a reális esélyeket nézve feljutásban egy percig sem volt érdemes gondolkodni.
„Pat Cortinának, a szappórói sikerkapitánynak is három évébe telt, míg összerakott egy olyan ütőképes csapatot, ami fel tudott jutni az A-csoportba - mondta a SportHíradónak Tejfalussy Béla, egykori sikeres nemzetközi jégkorong játékvezető. - A jelenlegi gárdában voltak fiatalok és idősebbek vegyesen, de Kevin Primeau-nak is ugyanannyi időre lesz szüksége, mint olasz-kanadai elődjének. A jelenlegi válogatott nem A-csoportos szintű, de az kiderült, hogy a Divízió I erősebb csoportjában abszolút helye van.”
Az első sorunk Ljubljanában nem hozta magát igazán, Ladányi Balázs és Sofron István is adós maradt a gólokkal, ugyanakkor a többi sor hozta az eredményeket a torna elején, a fiatalok pedig – például Bartalis István vagy Hári János – kifejezetten jól teljesítettek ahhoz képest, hogy első komoly világversenyük volt a ljubljanai. A fiatal Bálizs Bence pedig a vb egyik legjobb magyar teljesítményét nyújtotta a kapuban, bár ő is elfáradt, így a rutinos Budai Krisztián behozatala a britek ellen teljesen helyénvaló volt. A gólokról ő sem tehetett, egy fáradt védelem mögött kellett helyt állnia.
Bár az osztrákok elleni 7-2-es zakó kicsit túlzó volt, a magyar válogatott valamennyi meccse reális volt a vereség-győzelem szempontjából nézve, egyedül az utolsó kivétel. Nagy-Britannia idősebb, és ezért a harmadik harmadra kifárasztható válogatottja a verhető kategóriába tartozik, de míg mi nagyon elfáradtunk a szlovének és az osztrákok elleni meccsen, a britek a bennmaradásért küzdöttek, ez pedig felborította kicsit az erőviszonyokat.
Így is lőttünk négy gólt, de többször lehetett látni, hogy védőink már nem tudnak olyan lendületesen korcsolyázni, és koncentrálni. Ebbe talán az is belejátszott, hogy az összecsapásnak számunkra már nem volt tétje, bár a játékosok így is hajtottak, de fizikálisan és fejben is lelassultak, elfáradtak. A konzekvencia: még komolyabb felkészülés kell a vb-re, és ezentúl mindig öt erős csapatra kell készülni. Ami megoldható úgy is, hogy több komoly felkészülési meccset kell leszervezni.
Két dologban biztosan változtatnia kellene a magyar csapatnak, amiben a mezőnyben valamennyi csapat jobb volt nála. Az egyik a bulik megnyerése, ebben rendszeresen elmaradtunk az ellenféltől, a másik az emberelőnyös helyzetek kihasználása. A probléma ráadásul nem újkeletű. „Amit mi csinálunk, hogy felállunk és körbe-körbe adogatjuk, már kiszámítható, nem nehéz kivédekezni. Gyorsabban és kevésbé statikusan kell játszanunk az ilyen helyzetekben” – így Tejfalussy. – Arról nem is beszélve, hogy a harmadvonalról nincs igazi nagy lövőnk.”
És hát a bíráskodás. A játékvezetőkkel nincs gond, de azt észre kellett volna venni, hogy a szabálytalanságokat (különösen a bottal akasztást, de akár még csak a szándékát is) kíméletlenül és nagyon szorgalmasan befújják, valamint elég bátran osztogatnak kettős emberelőnyöket. Ehhez a magyar csapat alkalmazkodott a legrosszabbul, emiatt rengeteg alkalommal kellett emberhátrányban játszanunk.
Utoljára maradt a puha jég, mint minőségromboló tényező. „Bár erre senki sem hivatkozott, a jég minősége rengeteget rontott a játékon – folytatta Tejfalussy. – Ez a fajta mobil pálya, a nem betonra fagyasztott jéggel kívülről-belülről rontotta a játékélményt. Szerintem ezen a szinten nem lehetne ilyen felületen játszani. Ennyi élére állt korongot én még egy vb-n se láttam.”