„Hibázott Overdose startere”

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 4. 13:45
A Kincsem Park startere szerint abszurd, hogy nyolc percig tartott Overdose beállítása a startgépbe Baden-Badenben, ahol megtört a magyar csodaló veretlenségi sorozata. Nem lett volna szabad engedni, hogy erőszakkal betuszkolják, főleg azután, hogy háromszor is ledobta lovasát.


"Budapesten, amikor a lovak kiérnek a startgéphez, és közeledik a rajt időpontja, felszólítom őket, hogy „Uraim, óra indul, három perc”. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy az összes ló beálljon. Nem egyetlen egy, hanem mindegyik. Természetesen vannak, akik maguktól, minden segítség nélkül bemennek, és vannak, akiket a nyolcfős személyzetnek kell besegíteni" - kezdte Dr. Prutkay János a PannoniaOverdose.hu-nak.

Megnehezíthette a dolgot, hogy nem használtak a beállításnál kapucnit, Overdose-t odébb se vezették, folyamatosan a startgép közelében volt, csak tuszkolták befelé. Pedig Budapesten is az a szokás, hogy ilyenkor távolabb viszik a lovat, hogy kicsit megnyugodjon. Ez nem történt meg, sőt, olyan izgatott volt, hogy lovasát, Christophe Soumillon-t háromszor is ledobta.

"Ha egy ló már kétszer ledobja a lovasát, akkor lejelentem, ne fusson. Ez nem gladiátor-játék. Nálunk is vannak problémás berakások, de az elképzelhetetlen, amennyit Overdose-zal próbálkoztak."

Az egész egyhetes meeting kommunikációját egyetlen lóra, Overdose-ra építették, minden újság róla írt, tizenegyezer néző ment ki a pályára, főleg miatta. A német lóversenynapilap címlapján is ő szerepelt, belül egy teljes oldalt szenteltek neki, ugyanannyit, mint az összes riválisának együttvéve. Nagy lehetett a nyomás a starteren.

"Azt se felejtsük el, hogy kasszafavorit volt, azaz a legtöbb fogadásban benne volt. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy a starter ilyen sokáig várt. De ha egyszer egy ló nem akar bemenni, azt le kell jelenteni. Nyomás ide, nyomás oda, ennyit semmi képen nem vártam volna, mert az a többiekkel szemben is unfair lett volna."

"Idegileg tönkreteszi egy ennyire elhúzódó, küzdelmes beállás. Mire a futam jön és a startgépből ki kell ugrani, ő már lefutotta a versenyt lélekben. Már nem tud a versenyre koncentrálni. Mások kárára ráadásul nem lehet várni. Az a ló, amelyik mondjuk elsőként áll be, 6-8 perc alatt lemerevedik, idegessé válik, elkezd ágaskodni. Overdose két héttel korábban a Kincsem Parkban nálam startolt. Utolsóként került sorra, minden különösebb nehézség nélkül, kevesebb, mint fél perc alatt bent is volt."
Címkék: overdose
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu