David Haye tavaly a visszavonulás mellett döntött, miután elveszítette WBA-világbajnoki címet Vagyimir Klicsko ellen, de idén már egy balhéval azért jelezte, még érdekli az ökölvívés, vele is kell számolni.
Idén februárban a Vitalij Klicsko - Dereck Chisora meccs után összeverekedett honfitársával, miután lúzernek nevezte, és az esetből kihícás lett. Így került sor végül a szombat esti, Haye-Chisora bokszgálára.
A 31 éves Haye az elejétől kezdve irányított, majd az ötödik felvonás vége előtt egy bal-jobb ütéskombinációval padlóra küldte három esztendővel fiatalabb riválisát.
A szitáló esőben és 30 ezer néző előtt lebonyolított szombati csata a luxemburgi szövetség égisze alatt zajlott, mivel Nagy-Britanniában egyik öklözőnek sincs bokszolói licence.
A brit profi szervezet Chisorától azért vonta meg a sportolói engedélyét, mert februárban Münchenben, a Vitalij Klicsko elleni mérkőzése előtt megütötte riválisát, annak testvérét, Vlagyimirt pedig vízzel leköpte. Később, a sajtótájékoztatón Haye-jel is összeverekedett, emiatt utóbbi is elvesztette brit engedélyét.
