Délelőtt a csapatverseny síugró része zajlott. Az aranyesélyes amerikaiak gyakorlatilag már a rajt előtt elszálltak, hiszen Bill Demong elhagyta a rajtszámát - az amerikaiak előbb azt hitték, hogy az egyik előugró emelte el, később kiderült, hogy ott volt a síruhája alatt, de elfelejtette –, amiért aztán kizárták a versenyből. A többiek becsületből azért ugrottak, de így több mint három perc hátránnyal indulhattak volna a 4x5 km-es sífutó váltóban, de végül ettől visszaléptek.
Az ugrást a franciák nyerték – köszönhetően többek között a tömegrajtos versenyben bronzérmes Lamy 127 méteres ugrásának, amely a legnagyobb volt a mezőnyben –, de átszámolva mindössze 8 másodperc az előnyük az osztrákok, 13 a Világkupa éllovas Koivuranta nélkül felálló finnek, 17 a németek, 24 a japánok és 42 a legjobb futónak tartott norvégok előtt.
1. Franciaország | 470,6 |
2. Ausztria | 464,8 |
3. Finnország | 460,5 |
4. Németország | 457,6 |
5. Japán | 452,4 |
6. Norvégia | 439,3 |
Az osztrákok két kilométer alatt behozták a franciákat, majd a vezetést is átvették. A finnek és a németek teljesen visszaestek, a norvégok pedig már az első váltásnál feljöttek az éllovasokra a japánokkal. A második emberek nem erőltették meg magukat, így a németeknek sikerült felzárkózniuk, az osztrákok viszont lemaradtak.
A harmadik embereknél a németek robbantottak, el tudtak szakadni, így a záró emberek előtt 12 másodperc volt az előnyük a japánok és norvégok előtt. A franciák gyakorlatilag ekkor kiszálltak a dobogóért folytatott harcból.
Viszont a norvégoknál a mezőny legjobb futója, a Vk-ban második helyen álló, igaz a vb-n nem túl jó formában lévő Moan következett. Gyorsan be is érték Kobajasival Edelmannt, majd a finisig együtt mentek hárman. A hajrát a norvég bírta a legkevésbé, és még ennél is nagyobb meglepetés, hogy a japán a legjobban, így az ázsiai országba került az arany, az ezüst pedig a németekhez.
1. Japán | 48:32,3 |
4. Németország | +0,1 |
6. Norvégia | +3,6 |
A hölgyek váltóversenyében az első váltásnál meglepetésre a lengyelek álltak az élen, féltávnál aztán helyre állt a világ rendje és a finnek vezettek közel fél perccel a norvégok előtt.
A verseny azonban ekkor még nem dőlt el, mert a norvégoknak sikerült behozniuk a hátrányt, sőt nyolc másodperces előnyre sikerült átváltani. Ám a záró embereknél az eddig már két aranyérmes Saarinen gyorsan visszaelőzött. Sőt a norvég Kristofersenre a németek és a svédek is felzárkóztak, a célegyenesben pedig le is előzték.
1. Finnország | 54:24,3 |
2. Németország | +13,0 |
3. Svédország | +13,4 |