Soha még ezelőtt nem esett meg a honi röplabda történetében, hogy egy helyszínen, mindkét nem Magyar Kupa-fináléját tető alá hozzák. Nos, Kecskemétnek sikerült a bravúr, s meg kell vallani, tökéletes eseményt rendeztek Kodály Zoltán szülővárosában.
Hihetetlen, hogy a Magyarországon lesajnált röplabda megmozgatta a várost, a hatalmas sportcsarnok - három éve adták át, és az egyik legkorszerűbb az országban - a döntő napjára tömve volt, ami ezernégyszáz embert jelentett.
Mi több, a kecskeméti férfiak a döntőbe is beütögették magukat, így nem volt meglepő, hogy az esemény csúcspontjakor, a Kaposvár elleni fináléban még a „csilláron is lógtak” a helyiek, no, és a vendégdrukkerek.
Igen, volt itt síp, dob, nádihegedű, show-műsor - nagykerekű bicikli, gyermekek röplabda-bemutatója, tánckavalkád -, és persze a játékosok, akik olyan döntőt rittyentettek oda, hogy arra még Sári Évi, a döntősorozat háziasszonya is csak csettinthetett.
Merthogy a szőke hajú szépség - és a SportHíradó munkatársa - vezényelte le a mérkőzéseket - a női döntő csak harminc perccel tartott rövidebb ideig, mint a 2 és félórás, gigászi, s a Kaposvár által végül 3-2-re megnyert döntő.
Ne feledjük, röplabdáról - tehát nem a futballt, a kosár-, netán a kézilabdát emlegetjük - van szó, és mégis. Kiváló meccsek, remek hangulat, nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen atmoszférájú eseményen.
Ezt rajtam és a szurkolókon kívül láthatóan még Sári Évi is élvezte! Ja, és a lányok döntőjében a BSE 3-2-re megverte a Vasast...
![]() |
|
| Íme, a röplabda-kupadöntő háziasszonya! Köszönjük! | |

