"A helyzetet nehezíti, hogy a következő évre
nincs kollektív szerződés a játékosok és a tulajdonosok között. Most
ennek tető alá hozása élvez prioritást, hogy 2011-ben is legyen szezon.
Ezért egy kis türelmet kérünk, hogy miként szeretnénk továbblépni, de
reményeim szerint egy-két év múlva már idényenként több angliai meccsre
kerül sor az alapszakaszban" - mondta Chris Parsons, a liga nemzetközi
ügyekért felelős alelnöke.
Az NFL egyelőre nem jelentett be szigetországi mérkőzést a
2011-es évre, ám ha nem marad el az idény, akkor a várakozások szerint
legalább egy ismét a Wembley Stadionban lesz. Parsons szerint a
tulajdonosoknak január-február körül lesz egy tanácskozásuk, s ekkor
várható ezzel kapcsolatos bejelentés.
A játékosok véleménye is mérvadó lehet: vasárnap a San Francisco
49ers és a Denver Broncos összecsapása után az utóbbi együttes elkapója,
Brandon Lloyd megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Wembleyben léphetett
pályára, s az elkapott yardokban listavezető játékos megjegyezte, a
közönség érezhetően értette a játéktéren zajló eseményeket. Az évi
második európai mérkőzés helyszíneként a walesi Cardiff már korábban
felvetődött, de képbe került a skóciai Edinburgh is. Az NFL távlati
tervei között pedig szerepel németországi találkozó, illetve londoni
székhelyű klub is.
„A londoni egyesület egy nagyszerű stratégiai cél számunkra, de ismét
hangsúlyozni kell: addig még nagyon sok lépést kell megtennünk ez
irányba. Jelenleg elégedettek vagyunk az angliai piac meghódításával, de
ezt még erősíteni kell, s csak utána, a megfelelő pillanatban fordulunk
Németország felé" - mondta Parsons, aki azt is kifejtette, hogy Kínával
vagy Japánnal kapcsolatban nincsen ilyen irányú terve a ligának, ott
legfeljebb bemutató mérkőzést tud elképzelni.
Vasárnap sorozatban negyedik évben került sor telt ház, azaz 84.000
néző előtt alapszakasz-mérkőzésre a Wembley Stadionban. Ezúttal az
ötszörös bajnok 49ers 24-16-ra győzte le a kétszeres győztes Denver
Broncost.
