Augusztus 20-án Gyulai István Memorial!

Szerző: MTILétrehozva: 2012. április 23. 13:25
"Ünnepelj a győztesekkel" a mottója az augusztus 20-án másodszor sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjnak, utalva ezzel arra, hogy a londoni olimpia után egy héttel várhatóan friss ötkarikás érmesek indulnak a Puskás Ferenc Stadionban.

Gyulai Márton versenyigazgató a hétfői sajtótájékoztatón felidézte, hogy az édesapja, a kiváló atléta, riporter és sportvezető emlékére tavaly első alkalommal megrendezett viadalt a világ 334 egynapos versenye közül a 32. helyre rangsorolták. A programban idén 16-17 szám szerepel majd, s a szervezők a gyermekek bevonásával a családok számára is igyekeznek szórakozást biztosítani.

Czene Attila sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 20 millió forinttal támogatja az eseményt. Hozzátette: a Puskás Stadion a jövőben, a felújítás után elsősorban atlétikai arénaként funkcionál majd, s az atlétika mint alapsportág szerepéről is tárgyalnak többek között a mindennapos testnevelés kapcsán.

Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, a verseny fővédnöke kiemelte, hogy a tavalyi viadal már megidézte a korábbi atlétikai nagydíjak hangulatát, igazi társadalmi esemény lett.
A világbajnoki ezüstérmes Pars Krisztián - aki tavaly 79,37 méterrel nyerte a versenyt - elmondta, hogy szombaton kezdi majd az idényt.

"Szeretnék már 80 méter körüli eredményt elérni, s ebből lehet építkezni az olimpiára, ahol jó lenne 82 méter körül dobni - nyilatkozott a szombathelyi kalapácsvető. - Remélem, az olimpia után még marad bennem a Gyulai emlékversenyre, mert hazai közönség előtt mindig fontos jól szerepelni."

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. április 23. 12:46 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65207
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
11:56  A Barca egy kis izmot pakolna Neymarra11:06  Orrcsonttörés a Chelsea-sztárnál10:32  Olasz-japán, az év mérkőzése?09:57  Holtan találták a FIBA elnökét09:34  11 gól egy meccsen a csúcspárharcban09:08  Nem játszhat hazai pályán az Anzsi01:51  Hétgólos krimi: olasz öröm 0-2-ről00:31  Real: jön Bale és Isco bemutatása?00:02  A Pool nem kereste Mhitarjant, de...22:57  Neymar varázslata kellett Brazíliának22:03  Újabb kosaras vereség Kínában21:36  Heinzéék argentin bajnokok lettek21:10  Súlyos büntetés a szegedi balhéért20:34  Capello nemet mondott a PSG-nek19:48  Magyar Eb-bronz, de mellette kudarcok19:34  Juventus: itt az újabb „féligazolás"18:53  Mata Barcelonába tart?18:24  Ostorral fojtották meg a birkózót18:17  Carroll végleg távozott Liverpoolból17:49  Puyolt hatodszorra műtötték meg17:45  Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője17:28  Két hétre hazaengedték a kézikapitányt17:18  Isco ára 35 millió, nem kevesebb16:44  Zaccheroni nem énekli az olasz himnuszt16:10  Újra milanos focitábor Budapesten15:36  „Maradok a Real Madridban”14:54  Csak két órán múlt Czink Melinda élete14:30  A spanyolok is tudják: ők a legjobbak14:13  Golyóval a fejében védte végig a meccset13:55  A Pool kettős igazolásra készül13:22  Konföd. Kupa: szolidaritás a tüntetőkkel12:52  Dzsudzsák az orosz liga legjobbjai köztSze  Magyarországon készül a Serie A-s csapatSze  Thiagónak könyörög a BarcelonaSze  Doppingoláson érték az olimpiai bajnokotSze  Itt a 2013-14-es Premier League-sorsolásSze  Egy körig bírta a Roland Garros döntőseSze  PSG: ha AVB nem jön, jó lesz Capello isSze  A Miami Heat megmentette az NBA-döntőtKe  Carroll végleg elhagyhatja a LiverpooltKe  Egyetemistáktól kapott ki válogatottunkKe  Elhalasztották Ribéryék botrányperétKe  Dán óriást vett az Aston VillaKe  „Wenger győzött meg az Arsenalról”Ke  Thiago-tripla, spanyol címvédés az Eb-nKe  Mennie kell az angol kapitánynakKe  Ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapatKe  Ismét Nyíregyházán lesz otthon a LokiKe  Beckham hatalmas sztár KínábanKe  Élvonalbeli csapat padján MiriutaKe  Suárezt 40 millió fontért elengedhetikKe  A Spurs kivásárolná a brazil sztártKe  Városon belül igazolhat a JuveKe  Dél-Korea és Irán is vb-résztvevőKe  Elődöntős férficsapatunk az Eb-nKe  Husztiéknak adta tinijét a DortmundKe  Közeledik egymáshoz a két KoreaKe  Besült a horvát kapitány MoszkvábanKe  Ausztrália vért izzadt BrazíliáértKe  Indul Nagy László kézilabdatábora
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Hatton-Sencsenko, az utolsó menet
  • A norvég himnusz
  • Az andorrai himnusz
  • Megrázó tragédia
  • Usain Bolt címvédése 200-on
További videók