Armstrong ott lesz a velencei rajton

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 16. 21:03
Orvosaitól engedélyt kapott, így pályafutása során először ott lehet az Olasz körversenyen (Giro d’Italia) a kerékpár sport legendás alakja, a hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong, aki márciusban egy spanyolországi versenyen kulcscsonttörést szenvedett.



Nagy volt az ijedtség a három éves, így végülis átmenetire sikerült visszavonulás után Armstrongnál, hiszen a januárban újra nyeregbe pattanó kerekes első ízben készült nekivágni a Girónak. Egy spanyolországi baleset azonban majdnem keresztülhúzta számításait. Végül azonban sikerült a műtét és jól haladt a rehabilitáció, az orvosok pedig engedélyt adtak az indulásra. Ezt az Olasz körverseny szervezői csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be.

No igen, nekik és a sportágnak sem mindegy, hogy az elmúlt évek visszhangos dopping-ügyei, illetve a gazdasági válságban egy olyan húzónevet ismét a sorokban tudnak, mint Armstrong.

A Giro május 9-én rajtol majd Velencéből, jelen állás szerint Armstronggal a mezőnyben.

A 37 éves kerekes, a Tour királya azonban elsősorban a Francia körversenyre készül, így mostani baleseténél és felépülésénél is sokkal jobban foglalkoztatja, hogy elindulhat-e a világ legnevesebb viadalán. A dolgot egy márciusi doppingteszt teszi kérdésessé, amelyen az amerikai csak késve adott mintát a váratlanul felbukkanó ellenőrnek.

Más kérdés: Franciaországban bármilyen ellenszenv is van irányába, a gazdasági és üzleti érvek igen erősen amellett szólnak, hogy ne akadályozzák meg indulását.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu