A szőke szépség a legtehetségesebb

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 11. 17:23
Egy szőke ciklon, akarjuk mondani Szőke Zita nyerte meg az első ízben megrendezett Videós Aerobik Versenyt. Az esemény egy hazai videós aerobik tehetségkutató viadal, amely tényleges országos lefedettséggel kínált lehetőséget a tehetséges aerobikoktatók számára.


A Mozgás Hálózata saját ötletét teljesen önerőből lebonyolítva valósította meg. A megítélés mind szakmai, mind pedig a közönség köreiből maximálisan pozitív. A verseny elsősorban közönségszavazatok alapján volt hivatott eldönteni, hogy ki a győztes, azonban emellett a szervezők igyekeztek a vitathatatlan szakmaiságot is garantálni.

Ezért kérték fel a három legelismertebb aerobik prezentert, oktatót, szakembert: Lencsés Ritát, Borsodi Balázst és Tatarek Rezsőt. Általuk a verseny presztízse szakmai szempontból sokat emelkedett.

A közönségdíjas Szőke Zita lett, aki a több tárgyi nyeremény mellett lehetőséget nyert, hogy színpadra álljon az egyik legnagyobb hazai fitnesz rendezvényen, a Fitbalance-on.

Szintén komoly nyeremény volt számára az International Wellness Institute által biztosított szakmai nyelvi képzés, amelyet maga a tulajdonos, Zopcsák László adott át eredményhirdetéskor.

Zita emellett fél évre az ActivLab sport táplálék-kiegészítők egyik arca lett, szerepel a cég országos PR kommunikációjában. Ezáltal van lehetősége még nagyobb országos ismertségre szert tenni.

Második helyezést ért el Vieira Lívia, míg harmadik Szabó Judit lett a közönségszavazáson.
A szakmai különdíjasok Tokody Niki és Paróczai Detty lettek. A Fitparádén (okt.16.) legtöbben lehetőséget kapnak egy saját óra megtartására.

A VAV számokban:
•    A feltöltött versenyvideókat összesen több, mint 10 ezren nézték meg.
•    Ebből Szőke Zita videóját 1805-en
•    Több, mint 2300 szavazat érkezett
•    a fele (!) Zitára

A versenyvideókat itt lehet megtekinteni:

https://www.mozgas.info/video/video/listTagged?tag=verseny

A Klub Rádiós riport:

https://klubradio.hu/klubmp3/klub20101003-145854.mp3

https://klubradio.hu/klubmp3/klub20101003-152854.mp3

Címkék: aerobik
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu