Tíz helyet javított Talma, hatodik lett

Létrehozva: 2010. augusztus 15. 13:20
A pocsékul sikerült időmérő edzés után sokan egy fabatkát sem adtak volna a jó szereplésre, de a 125 kcm-esek korábbi világbajnoki alaposan rácáfolt a kétkedőkre: a 16. helyről rajtoló Talmácsi Gábor hatodik lett a Moto2-ben a gyorsasági motoros-világbajnokság Cseh Nagydíján. Győzött Toni Elias, mögötte Takahasi Juki és Andrea Iannonen lett még dobogós Brnóban.

 

 

A magyar szurkolók első számú kedvence szombaton a rossz beállítás, vagyis mérnöki hiba miatt csak a tizenhatodik lett, úgy tűnt, elszállt minden esélye. De Talma vasárnap megmutatta, a kedvezőtlen előjelek után sem esik kétségbe, mindig, mindent megtesz a jó szereplésért.

A tapasztalt klasszis motorját már a rajtrácson újra kellett indítani, utána azonban szinte tökéletesen működött. Talmácsi jól rajtolt, majd sorra előzte ellenfeleit, az első kör végén már a 8. volt. Ezt követően a 6. helyért harcolt egy kisebb boly társaságában, majd féltávhoz közeledve már az ötödik volt.

A felénél azonban kissé visszaesett Talma, a hetedik lett, a hajrában azonban végül megszerezte a hatodik pozíciót.

Az élen többször módosult a helyzet, a leintés előtt a megcsúszó Iannonét megelőzte még Takahasi, de Elias ellen nem volt már esélye.
 

Hozzászólások
Zsarnovszki Zoltán 2010. augusztus 15. 14:08 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  1
Grat Talma!isten voltál
KiS MaZsííí 2010. augusztus 15. 13:48 (2)
Ígéret
  233
Az szép volt Talmi.
így tovább..
Tóth Tivadar 2010. augusztus 15. 13:34 (1)
Bajnok
  2481
Grat.!
Hajrá Manchester United!!!
24 ÓRA
10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetört11:31  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!Ke  Kiss Gergely elhagyja a VasastKe  Van igény a magyar futballra?Ke  Guardiola utódja két évre a Barcáé
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Így búcsúztatták a társak Simoncellit A gyászoló család kérésére a gyászszünet helyett felbőgtek a motorok Valenciában
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS