A gyakorlás elején Danny Webb állt az élre 1:47,303 perces idővel, de tudni lehetett – ha másból nem, akkor Talmácsi Gábor délelőtti 1:45, 465-ös idejéből következtetve -, hogy bizony a toppilóták ezt jócskán megdöntik majd.
Így is lett, hiszen néhány perccel később Mike di Meglio és Talma gyors kört teljesített, méghozzá annyira gyorsat, hogy mindketten bő egy másodperccel megjavították az addigi legjobb eredményt.
Néhány perccel később ez a két pilóta Bradley Smithszel kiegészülve már 1:46 alatt motorozott, és a fiatal brit vette át a vezetést 1:45,480-nal. Smith nem elégedett meg ennyivel, és a „nagy trióból” egyedül ő maradt kint. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen 1:45,192-re javított, és ekkor Talmácsi hátránya már bő fél másodperc volt.
A vége előtt bő tíz perccel aztán robbantott a magyar világbajnok is, és elsőként teljesítette a pályát 1:45 perc alatt (1:44, 941). A klasszis után a többiek csak megközelíteni tudták a Talma által átlépett határt, de sem Di Meglio, sem Stefan Bradl, sem pedig Nicolas Terol nem volt képes erre a hajrához közeledve.
Az utolsó öt percben aztán a többiek is bizonyították, hogy képesek kiváló körökre, hiszen előbb Terol közelítette meg a magyar világbajnokot, majd Smith újra megelőzte, nem is kevéssel, három tizedmásodperccel.
Több se kellett a magyar klasszisnak, visszament a pályára, és valami hihetetlen időt produkált, több mint fél másodpercet adott brit riválisának. Di Meglio és Scott Redding a hajrában még megelőzték a Polaris World csapat pilótáját, de ezután Talmácsi első rajthelye egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.
1. | Talmácsi Gábor | Magyarország | Aprilia | 1:44,172 |
2. | Scott Redding | Nagy-Britannia | Aprilia | 1:44,339 |
3. | Mike Di Meglio | Franciaország | Derbi | 1:44,613 |
4. | Bradley Smith | Nagy-Britannia | Aprilia | 1:44,646 |
5. | Nicolas Terol | Spanyolország | Aprilia | 1:44,706 |
6. | Sandro Cortese | Németország | Aprilia | 1:44,792 |
7. | Stefan Bradl | Németország | Aprilia | 1:45,056 |
8. | Dominique Aegerter | Svájc | Derbi | 1:45,139 |
9. | Sergio Gadea | Spanyolország | Aprilia | 1:45,150 |
10. | Simone Corsi | Olaszország | Aprilia | 1:45,337 |