Két héttel ezelőtt mutatkozott be a negyedliteres kategóriában Talmácsi Gábor, és annak ellenére, hogy a tizedik helyen zárta az eső miatt lerövidített Katari Nagydíjat, állíthatjuk, hogy a magyar klasszis megállta a helyét rögtön az első futamon. Talma azt a versenyt a tizedik helyen zárta, és Motegiben az elsődleges célja az lesz, hogy ennél jobban szerepeljen.
Nos az első szabadedzés első tíz perce után a Balatonging Team pilótája a második helyen állt, bár ekkor tudni lehetett, hogy a versenyzők még sokat javítanak majd a köridőkön. Nem is lett ez másképp, és igaz világbajnokunk javított az idején, néhány perccel később mégis a tizedik pozícióban tanyázott, míg ebben az időszakban Tóth Imre huszadik volt.
Talmácsi a folytatásban aztán folyamatosan gyorsult, és ennek köszönhetően az utolsó körök egyikében futott egy 1:54,594-es kört, amely végül a hetedik helyre lett elég. Tóth a folytatásban nem tudott javítani pozícióján, 1:58,727-es körével a huszadik helyen végzett.
Ami az élmezőnyt illeti: Mattia Pasini, Tóth csapattársa sokáig nagyon jó helyen állt, ő volt az első, aki 1:54 perc alatt motorozott a gyakorláson, de a hajrában aztán jöttek a sztárok és faképnél hagyták őt, hiszen Aojama Hirosi és Alvaro Bautista mellett Marco Simoncelli is megelőzte őt. Az utóbb említett olasz – aki nem mellesleg a kategória 2008-as világbajnoka – nagyszerű idővel nyert, és ez azért is remek teljesítmény tőle, mert Losailban egy sérülés miatt el sem indult a versenyen.
| 1. | Marco Simoncelli | olasz | Gilera | 1:53,093 |
| 2. | Aojama Hirosi | japán | Honda | 1:53,695 |
| 3. | Alvaro Bautista | spanyol | Aprilia | 1:53,836 |
| 4. | Mattia Pasini | olasz | Aprilia | 1:53,940 |
| 5. | Hector Barbera | spanyol | Aprilia | 1:54,497 |
| 6. | Rafaele de Rosa | olasz | Honda | 1:54,584 |
| 7. | Talmácsi Gábor | magyar | Aprilia | 1:54,594 |
| 8. | Mike di Meglio | francia | Aprilia | 1:54, 595 |
| 9. | Roberto Locatelli | olasz | Gilera | 1:54,757 |
| 10. | Alex Debon | spanyol | Aprilia | 1:55,103 |
| ...20. | Tóth Imre | magyar | Aprilia | 1:58,727 |
Nagy verseny lesz Japánban, az biztos!
Az idénynyitón Katarban Casey Stonernek egész hétvégén nem akadt ellenfele, hiszen az ausztrál klasszis remekelt, és az összes edzés mellett a futamot is toronymagasan nyerte. Még a nyolcszoros világbajnok Valentino Rossinak sem volt esélye felvenni a versenyt vele, és a szélvészgyors Ducatival.
Nyilván ez a tény is inspirálta az olasz klasszist, hogy Motegiben
jobb teljesítményre, és jobb motorra lesz szüksége, mint amivel
Losailban versenyzett, és most úgy tűnik sikerült egy jobb géppel
nekivágni a hétvégének. Az első szabadedzést uigyanis Rossi nyerte,
igaz, kevesebb mint egy tizeddel előzte meg Stonert. A harmadik helyen
az olasz csapattársa, Jorge Lorenzo zárt, ő négy tizedet kapott a
Doktortól.
| 1. | Valentino Rossi | olasz | Yamaha | 1:48,545 |
| 2. | Casey Stoner | ausztrál | Ducati | 1:48,601 |
| 3. | Jorge Lorenzo | spanyol | Yamaha | 1:48,965 |
| 4. | Chris Vermeulen | ausztrál | Suzuki | 1:49,382 |
| 5. | Colin Edwards | amerikai | Yamaha | 1:49,697 |
| 6. | Loris Capirossi | olasz | Suzuki | 1:49,980 |
| 7. | Andrea Dovizioso | olasz | Honda | 1:50,030 |
| 8. | Marco Melandri | olasz | Kawasaki | 1:50,123 |
| 9. | Toni Elias | spanyol | Honda | 1:50,209 |
| 10. | James Toseland | brit | Yamaha | 1:50,342 |
Ezúttal Iannone kezdte jobban a hétvégét
Úgy tűnik tovább folytatódik Andrea Iannone és Julian Simon csatája a 125 köbcentisek között. A két pilóta Simon edzéssikereivel, az olasz futamgyőzelmével kezdte a viaskodást Katarban, és úgy tűnik Motegiben sem lesz másképp. Az első felvonásban Iannone szűk két tizedmásodperccel volt gyorsabb riválisánál. A folytatásra magyar idő szerint holnap hajnalig várhatunk, ugyanis akkor rendezik a második szabadedzést.
| 1. | Andrea Iannone | olasz | Aprilia | 2:00,685 |
| 2. | Julian Simon | spanyol | Aprilia | 2:00,864 |
| 3. | Stefan Bradl | német | Aprilia | 2:01,029 |
| 4. | Esteve Rabat | spanyol | Aprilia | 2:01,372 |
| 5. | Nicolas Terol | spanyol | Aprilia | 2:01,549 |
| 6. | Dominique Aegerter | svájci | Derbi | 2:01,565 |
| 7. | Bradley Smith | brit | Aprilia | 2:01,608 |
| 8. | Pol Espargaro | spanyol | Derbi | 2:01,781 |
| 9. | Sandro Cortese | német | Derbi | 2:01,797 |
| 10. | Marc Marquez | spanyol | KTM | 2:01,868 |
