Michelisz 9., újra Muller a bajnok

Létrehozva: 2011. november 20. 10:33
Michelisz Norbert 8. és 9. lett a Makaói Nagydíjon, így összetettben kilencedik helyen végzett a túraautó-világbajnokságon (WTCC). Öszetettben immár sorozatban harmadszor győzött Yvan Muller, noha az utolsó két versenyt üldözője, Robert Huff nyerte. Michelisz a nem gyári versenyzők értékelésében a negyedik lett, éppen vasárnap csúszott le a dobogóról.

Michelisz Norbert nyilatkozata: „Az első futam rajtjánál viszonylag sokkal történt előttem a baleset, mégis amikor odaértem, Andre Couto autója pont akkor állt keresztbe az úton. A szerencse mellettem volt, hogy ki tudtam kerülni, nem is voltam biztos abban, hogy el tudok-e menni mellette. Sajnos emiatt vesztettem egy helyet, pont Kristian Poulsen előzött meg és tudtam, hogy nagyon nehéz dolgom lesz, ha életben akarom tartani az esélyeimet. Az első futamon nem is voltam elég gyors ahhoz, hogy támadni tudjam. Kis szerencsével végül feljöttem a 8. helyre, ami a 11-ről nem is lett volna rossz, de nekünk mégis kevés volt.

 

A második futamon sikerült jól elkapnom a rajtot, de Yvan Muller az utolsó pillanatban rám zárt, ezért el kellett vennem a gázt. Az autót stabilnak éreztem, menet közben a tempóval is meg voltam elégedve, de már utólag nézve az sem volt túl jó. Összességében, jó lett volna a hatodik helyen célba érni, de óriási szerencse kellett volna hozzá a fékprobléma miatt. Egyre jobban visszaestem, sőt egyszer a szalagkorlátnak is nekicsúsztam. Nagyon küzdelmes volt a második futam vége, nem is gondolom, hogy ebben ma több lett volna.”

TÚRAAUTÓ-VB, MAKAÓI NAGYDÍJ:
1. FUTAM:  
1. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 33:23.773 p
2. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 35:02.919
3. Gabriele Tarquini (olasz, Sunred SR Leon 1.6T) 35:08.569
…8. Michelisz Norbert (BMW 320 TC) 35:13.952
   
2. FUTAM:  
1. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 33:23.773 perc
2. Tom Coronel (holland, BMW 320 TC) 33:28.453
3. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 33:32.468
…9. Michelisz Norbert (BMW 320 TC) 33:40.459
   
AZ ÖSSZETETT VERSENY VÉGEREDMÉNYE:
1. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 433 pont
2. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 430
3. Alain Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 323
…9. Norbert Michelisz 88
   
A YOKOHAMA DRIVERS\' TROPHY VÉGEREDMÉNYE:
1. Kristian Poulsen (dán, BMW 320 TC) 141
2. Michel Nykjaer (dán, Sunred SR Leon 1.6T) 139
3. Franz Engstler (német, BMW 320 TC) 125
4. Michelisz Norbert (BMW 320 TC) 124

 

Hozzászólások
24 ÓRA
10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetört11:31  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!Ke  Kiss Gergely elhagyja a VasastKe  Van igény a magyar futballra?Ke  Guardiola utódja két évre a Barcáé
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Így búcsúztatták a társak Simoncellit A gyászoló család kérésére a gyászszünet helyett felbőgtek a motorok Valenciában
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS