A Red Bull "spórolt", de a pole Vettelé

Létrehozva: 2011. május 7. 14:01
Folytatódott a gumiháború az F1-ben: a Török Nagydíj időmérő edzésén ugyanis a két red bullos, valamint Jenson Button, Fernando Alonso és Felipe Massa is megspórolt egy szett lágy gumit, így a hajrában egyáltalán nem változott a legjobbak sorrendje. Az idei szokásoknak megfelelően Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak, Mark Webber, Nico Rosberg és Lewis Hamilton előtt. Alonso lett az ötödik, Button pedig a hatodik.

Éveken át mindenki úgy vélte, futamdöntő szerepe van az időmérő edzésnek a száguldó cirkuszban. Az idei első két verseny is ezt támasztotta alá, de a sanghaji Kínai Nagydíj gyökeresen megváltoztatta a csapatok és a versenyzők álláspontját. Akkor kiderült, bizonyos pályákon célszerű, ha valaki nem hajtja szét a gumijait, inkább spórol egy-két szettet a GP-re.

Isztambulban is ugyanezt az álláspontot képviselték az istállók, így meglehetősen furcsán alakult a Q3. Addig senki sem takarékoskodott, de a záró etapban már igen! Felipe Massa például ki sem ment ekkor a pályára, de a többség is csak egyszer ment gyors kört. Így a végén a legjobbak közül csak Lewis Hamilton próbálkozott, de csak a negyedik helyre került.

Addigra Sebastian Vettel és Mark Webber már ki is szállt a Red Bullból, izgatottan, de mégis optimistán várta a fejleményeket. A pénteken még a negatív hős, cseppet sem kellemes szerepében „tetszelgő” tavalyi világbajnok ismét megmutatta, különleges érzéke van az időmérők edzésekhez. Rövidke pályafutása során immár 19. alkalommal bizonyult verhetetlennek a kvalifikációban, ráadásul most maradt egy szett friss gumija vasárnapra.

Webber és Nico Rosberg is spórolt, így egyikük sem került jelentősebb hátrányba Vettelhez képest. Hamilton vasárnapi taktikája viszont eltér majd a top3 stratégiájától, lévén a McLaren 2008-as világbajnoka kétszer próbálkozott a Q3-ban.

Alonso és a Ferrari ismét reménykedhet a jó eredményben, de nagy kérdés, hogy az időmérő döntő szakaszát kihagyó Massa mire megy majd a 10. helyről. Elvileg sokat kellene javítania a megspórolt két szett abronccsal.

A Mercedesnél remélik, Rosberg mellett vasárnap Michael Schumacher is kiváló teljesítményt nyújt, bár az időmérőn csak a Q3 kezdetéig nyújtott igazán jó teljesítményt.

 
TÖRÖK NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ EDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:25.049 12 kör
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:25.454 10
3. Nico Rosberg Mercedes GP 1:25.574 15
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:25.595 13
5. Fernando Alonso Ferrari 1:25.851 16
6. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:25.982 14
7. Vitaly Petrov Lotus Renault 1:26.296 15
8. Michael Schumacher Mercedes GP 1:26.646 13
9. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:26.659 13
10. Felipe Massa Ferrari Mért kör nélkül a Q3-ban 16
11. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:26.764 10
12. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:27.027 14
13. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:27.145 11
14. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:27.236 14
15. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:27.244 11
16. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:27.255 9
17. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:27.572 7
18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:28.780 8
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:29.673 8
20. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:30.445 7
21. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:30.692 8
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:30.813 8
23. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:31.564 2
24. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari Mért kör nélkül 0

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel egy ezreddel ugrott az élre
Elképesztően izgalmas és szoros volt a harmadik szabadedzés a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíján: a legvégén Sebastian Vettel örülhetett, a leheteő legkissebb különbséggel előzte meg Michael Schumachert. A német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel nélkül élen a McLaren és Button
A Red Bull nem tudta "összerakni" az első szabadedzésen súlyos károkat szenvedő autót, így a címvédő Sebastian Vettel nem tudott részt venni a második szabadedzésen a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíján. A német...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel leamortizálta” a Red Bullt - film
VIDEÓVAL!!! Nehéz, esős szabadedzéssel kezdődött a 62. F1-es világbajnokság Török Nagydíja: a rossz időjárás első nagy áldozata pedig éppen a címvédő Sebastian Vettel volt! A német klasszis ugyanis szűk félórával a tesztelés...
Tovább a teljes cikkhez »

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. május 7. 16:45 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Petényi Pali 2011. május 7. 15:33 (1)
Újonc
  163
Nem is tudtam róla, hogy a Lotus Renault négy (4!) autót indít a török nagydíjon!
24 ÓRA
10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetört11:31  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!Ke  Kiss Gergely elhagyja a VasastKe  Van igény a magyar futballra?Ke  Guardiola utódja két évre a Barcáé
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS